Mert az áldozat a hibás - avagy Lucyke a hülye mert kihasználták

 Mivel már jó három hete történt az ominózus eset, hogy a fogadott hugicám elküldött a francba, mert kivételesen boldog vagyok. Tudom hogy furcsa, de eddig sikerült rámküldenie egy általa rendesnek nevezett férfit, akinek csak az tetszett hogy van mellem. Persze ez nem meglepő, csúnya lányokban is van valami jó. Aztán pár hónapra rá, miután szakított velem elkezdte magát hozzám vissza édesgetni, s a végén egy elég szép üzenetben kifejtette: "randa vagyok mind a bűn" "a pókot kiharapom a sarokból". S utána ment, felvágta az ereit  konkrétan felcsinált egy csajt, s elvett 9 szüzességet :).
  Persze utána kaptam a fejemre, hogy én tettem tönkre, estöbö. Meg az első exemért is, akinek bevallása szerint a... khm... izé... és szerintem az elég cink, ha olyan álapotban tisztelsz meg egy hölgyet, amire nincs jó magyarázat - nem mellesleg szerintem gusztustalan. Persze mindent megtettem neki, hisz akkor azt hittem, hogy ez a szerelem.

 A nőt lehet csicskáztatni, a nőnek az a dolga, hogy lesse minden kívánságát a férfinak, ezért cserébe néha kap egy bókot, hogy mennyire szép. Ritkán, de kap!  A lelki bántalmazás, amikor meghallod, hogy te csak a szexre vagy jó, hogy nimfómán vagy, hogy neked f***sz kell a szádba, rájössz, hogy ez nem mehet így tovább. Hát próbálsz lépni - idő közben életem leges legs****bb bizonyítványát szedtem össze - próbálsz visszatérni a régi énedre, hátha visszakapod az eredetit. De nem sikerült. Veszekedést az ő erotikus írásai követték, s az utolsó esti veszekedésnél besokaltam. Igaz csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, de annyira felszívtam magam, hogy kimondtam mit gondolok róla. Ráadásul hugival is sikerrel összejött, s az állítólagos "legjobb barátnőm" kinek a pártját fogta?
 De végül is te nem számítasz, te csak egy nő vagy a többi közül... végigbőgtem három hetet, de nem baj, volt anime, volt nasi, szépen fel is szedtem pocira. De az életem továbbra is érdektelen maradt.

 Hiányzott... kerestem, hogy ki tud nekem legalább tizedannyi életkedvet adni mint ő. Megismerkedtem egy fiúval, aki ugyan arra használt volna, de nagyon naív voltam. Kért rólam képet, melyen látszik az arcom - vigyázok rá hogy ne látszódjon az arcom a facebook képeimen, hisz utálom - s minek mutassam magamat meg. Küldtem neki, jól is lakot vele, el volt. Aztán jött az első randi, kimentem a Westendbe, vártam. Húsz percet ott álltam, majd sírva hazakullogtam - nem volt ott. Anya persze nem hogy vígasztalt, még kaptam is a fejemre, miért sírok ilyen hülyeségen s miért rontom el a kedvét. Gondolom neki sose fájt ha otthagyták...

 Utána meg első randi ELŐTT pár órával hagytak ott.

 Persze szerelmi életem a poszt elején megismertetett példa szerint alakult mígnem körül-belül így éreztem magam...

 Nos, ez így ment tovább egészen úgy októberig, amikor összejöttem "japánnevűvel". Nos, ez parkinzonos volt, beteg, meg hát már elegem volt a szar kapcsolatokból. Hugi persze durozsolt, s a végén összekapott velem. Utóbbi meg leszart, magyarán én nem foglalkoztam azzal hogy ő van, ő se velem, miközben rendszeresen fenn volt, mígnem ezt az üzenetváltást találtam facen (komment-poszt kiadásban).
 Japánbetűs: Ennyi volt végre, örülök hogy vége
 Hugi: Te bírtad a legtovább eddig.
 Nem írásban, posztban basszus! Aztán még a gyerek van megsértődve, hogy kb leszarom. Törölte a kapcsolatot faceről, én innéttől kezdve semmissé tettem a dolgot. Letiltottam mindenüt, s úgy döntöttem felakasztom magam. Sok szuicid gondolatom volt akkoriban, persze ezt jól eltitkoltam mindenki elől. Nem éreztem magamat életképesnek, egyre inkább magamba zárkóztam, hisz úgy se ért meg engem senki se. Szinte már robotként éltem, hazaértem, SSOztam, aludtam, néha tanultam. Ördögi kör. Próbáltam lefogyni, próbáltam titkolni a problémáimat, de egyre rosszabb lett. Bár tanultam, s próbáltam jól teljesíteni, szinte már szétroppant a lelkem.

 Aztán egy szép napon élőben is találkozhattam álmaim szerelmével, kivel végre boldog órákat tudok eltölteni ♥

 Ott kezdődtek a gondok, úgy január környékén, hogy hugi összejött az első exemmel. Nos, róla köztudott - mármint megmondtam neki - hogy neki a nő csak a dugásra kell. Nem tudom hogy sikerült neki, de teljesen magába havarította, s ellenem fordította. Én voltam az idióta, hogy miért szakítottam vele, holott jó okom volt a dologra. Idegességemben elkezdtem magam vagdosni, melyet minden ilyen roham után egy fogadalommal zártam - többé nem csinálok ilyet. Zokniban aludtam, hogy ne bukjak le, s próbáltam titkolni a dolgot, mert erősnek kell tünnöm. Én nem lehetek csak úgy beteg, a problámáim nem problémák :)

Már gyógyulgatott amikor készült. Még jópár nyoma megmaradt. 

 A terápia sikeres volt. Az önbecsülés legkisebb csíráját is kiírtották belőlem, szinte gyűlölöm magam, s jó okom van rá hogy gyűlöljem. Utálok a tükörbenézzni, s lassanként elveszítettem önmagamat, egy mindenkinek behódoló, saját véleményt nem alkotó robot lettem, mely csak azért él, hogy másoknak megfeleljen. Párom próbál terapizálni, az induláshoz képest sokkal jobban vagyok, de nem hiszem, hogy valaha is a régi leszek :(

 Sajnos akinek szólna a poszt úgy se fogja elolvasni :P :D